2017. március 19., vasárnap

Epilógus.

Az elmúlt egy év, mind számomra, mind pedig a körülöttem élők számára izgalmasan telt. Hivatalosan is elhagytam a kórházat, de havonta vissza kell, járjak ellenőrzésekre, illetve a tornát sem hagytam abba. Yuto, Hikari és én végül sikeresen felvételiztünk a Tokiói egyetemre, így szerencsére együtt tudtunk maradni. Időközben Chinen is elkezdte a középiskolát, a második évfolyamtól, így nem túl sok mindenről marad le. Az én kis öcsikém imád iskolába járni és persze az is okoz neki elég örömöt, hogy Umika Chan készíti fel őt a korábbi anyagokból, így még több időt tölthetnek együtt. A bátyáim közül, már csak Yuya él velünk, Daiki ugyanis Yuma - val és a mamájával együtt él egy utcára tőlünk. Ennek ellenére napi szinten látogatnak meg minket. Inoo Chan és Momo Chan esküvője, végül nyáron lesz. Hikaru és Keito, noha szinglik még, ezernyi jó tanáccsal látták el őt. Keito még egy jó darabig velünk lesz, hiszen itt kezdte el az egyetemi éveket. Na és mi a legjobb hír, amit idáig kaptam? Hikari végre ideköltözött hozzánk, a szobámba, így Chinen sajnos nem maradhatott tovább, de ez nem szegte a kedvét, hiszen saját szobát kapott, ami már most tele van különféle plüss állattal, ami csak egyre gyarapodik. Ma tartunk egy családi összejövetel félét, amire természetesen a barátokat is meghívtuk, így Hikaru, Inoo Chan és Momo Chan, valamit Yuto, Suzuka Chan és Yabu Sensei is tiszteletét teszi nálunk. Az iskola nem rég fejeződött be, így otthon pihenem ki a nap fáradalmait.
- Megjöttem! - kiáltott Chinen és ugrándozva lépett be a házba.
- Nocsak, megjött az én egyetlen kicsi öcsikém - megragadtam a kezét, majd magamhoz szorítottam.
- Yama Chan, annyira nagyon tetszik az iskola, ráadásul Umika Chan megkérdezte, hogy elmegyek e vele a hétvégén fagyizni!
- Akkor úgy tűnik, minden rendben van veletek. Örülök, hogy boldog vagy!
- Már megint elkaptam, a vidámság kórt Yama Chan! - nevette el magát. A vidámság kór, Chinen személyes betegsége, amit akkor találtunk ki, mikor a kórházban voltunk és ez nagyon ragályos tud lenni.
- Nahát, hazajött a kis öcsénk Yuyan! - kiáltott fel Daiki az emeletre, mire Yuya társaságában, egyenesen a kis törpéhez mentek és elkezdték őt csikizni. Jó volt rájuk nézni, ahogy jó testvérek módjára civakodnak. Örülök, hogy Chinen is a család tagja lett.
- Meg hoztuk az italt Ryosuke! - lépett be a házba Inoo Chan Hikaru társaságában.
- Miféle italt?
- Természetesen pezsgőt! Azt ne mond, hogy te még nem ittál!
- Hát még nem volt hozzá szerencsém, de nem hiszem, hogy bármiből is kimaradta, volna. Egyébként, meg hol van Momo Chan?
- Keito hozza el őt az egyetemről és együtt jönnek. Szerencse, hogy egy helyre járnak, így van személyes sofőrre. Inoo Chan igazat mondott, mert Keito és Momo Chan valóban együtt jöttek, hasonlóan Yuto és Suzuka Chan is. Mindössze egyetlen személy hiányzott és az Hikari. Végül nélküle ültünk asztalhoz, amit nagyon sajnáltam.
- Yama Chan, ne legyél szomorú, Hikari Chan biztosan jönni fog! - vigasztalt engem Chinen, én pedig elmosolyodtam. Szerencsére igaza volt és durván 10 perccel később, Hikari nyitott be.
- Sajnálom, hogy késtem, de van egy hírem, amit muszáj most elmondanom!
- Mi történt? Velem kapcsolatos? - álltam fel a helyemről és odamentem hozzá.
- Egy kicsit talán igen. Ryosuke babát várok! - hirtelen fel sem tudtam fogni mit mondott nekem.
- Akkor én most tényleg apuka leszek?
- Igen és ráadásul nem is egy babának, hanem kettőnek!
- Kettőnek? Akkor ezek szerint Sora és Saya végre úton vannak! - kiáltottam fel, mire mindenki értelmetlen fejjel bámult rám.
- Yama Chan, honnan tudod ilyen biztosra, hogy lányok lesznek?
- Mert ennek így kell lennie öcsi, bár mindig azt hittem Ryo lesz az idősebb, de sebaj, mert így a két kislánynak lesz majd egy olyan cuki kisöccse, mint amilyen nekem is van! - paskoltam meg Chinen fejét, ő pedig kuncogni kezdett.
- Köszönöm Hikari, te tényleg egy igazi tündér vagy! - közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam.
- Ryosuke, látod mondtam, hogy egy család leszünk és boldogok leszünk együtt!
- Na, jó ideje köszöntőt mondani! Igyunk az én drága fiamra, aki sikeresen leküzdötte a betegséget és most boldogabb, mint valaha! - emelte fel a poharát az apám, mire én is szót kértem.
- Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy segítettetek nekem és mellettem álltatok! Tudom, hogy az elmúlt egy év kemény volt, rengeteg rossz és jó dolog történt velünk, de egy valami nem változott, a családi kötelék. A Yamada család, mindig is nagy volt, de most sok új taggal bővült, még ha nem is vér szerinti kötelék tart össze minket.
- Én vagyok a legkisebb Yamada testvér! - emelte fel a kezét Chinen, mire mindenkiből kitört a nevetés. Egyszerűen jó volt rájuk nézni, ahogyan boldogan nevetnek. Ez a család tényleg összetartó volt és lesz is mindig. Én pedig már bátran elmondhatom: A holnap soha nem ér véget!

1 megjegyzés:

  1. Azta:D
    Ez a sztori tökéletes lezárása lett, végre minden jól alakul!:)
    Örülök, hogy Chinen a család része lett, és hogy mindenki boldog!:) Ráadásul Hikari babákat is vár..:)
    Nagyon imádtam az epilógust, az egész történettel együtt, tényleg fantasztikus lett!:)

    VálaszTörlés