16.rész

Épp egy temetőben vagyok. Rajtam kívül senki sem tartózkodik ott. Körülöttem sírkövek sorakoznak rendre egymás mellett. Az egyiken Chinen nevét pillantom mag rajta a mai dátummal. Aztán hirtelen Umi Chan sikítását hallom meg és aztán minden elsötétül. Kétségbeesve próbálom visszahozni a fiú arcát, de későn, mert minden elmosódott és hirtelen felébredek. Újra ugyanaz az álom. Minden erőmet bevetve sietek át a szomszéd szobába. Mikor kinyitottam láttam, hogy a kis törpe az ágyán ülve lógatja le a lábát. Mikor rám nézett az arcára csak egy pillanatra is, de mosoly ült ki.

- Yama Chan! - én elvesztettem az irányítást a lábaim felett és kis híján a földre is zuhantam volna, ha Chinen nem kap el. Szegény nagyon megterhelő volt neki, amíg odavonszolt engem az ágyáig.

- Chinen Kun jól érzed magad? Ugye nincs semmi bajod? - kérdeztem, miközben megtapogattam az arcát, hogy nem e lázasodott be, vagy lett rosszul.

- Yama Chan, én már teljesen jól vagyok, de már ez a harmadik nap, hogy ilyen állapotban jössz be reggel. Te jól vagy?

- Csak rosszat álmodok, pontosabban mindig ugyanazt. Ez csak mellékhatás ne aggódj! Sajnálom, hogy ilyenkor zavartalak!

- Nem zavartál, épp arra gondoltam, hogy szegény Umika Chan mennyire aggódhatott miattam! Jól megijesztettem őt mi?

- Én sosem láttam még őt így kiborulni. Azt hiszem, tetszel neki!

- Gondolod? Még sosem volt barátnőm, szóval nem tudom milyen érzés szerelmesnek lenni.

- A szerelem olyan dolog, amit nem lehet elmagyarázni, csak egyszerűen érzed, amikor meglátod őt és nem tudod levenni róla a szemed, vagy csak akkor vagy igazán nyugodt, amikor tudod, hogy jól van és boldog. Persze az a legjobb, mikor a nap minden egyes percében ott van melletted és nem érdekli, hogy egy szál hajad sincsen már, vagy nem, vagy képes magadtól járni, a rosszullétekről nem is beszélve.

- Yama Chan, azt hiszem te nagyon szerelmes vagy Hikari Chan - ba. Hiszen most is olyan aranyosan beszéltél róla, hogy sírni támadt kedvem!

- Chinen neked is lesz barátnőd, emiatt nem kell aggódnod. Mond, csak nem megyünk ki sétálni az udvarra? Hikari úgyis csak délután jön be!

- Persze Yama Chan, de előtte idehozom azt a kerekes széket, mert azt hiszem szükséged lesz rá! - bólintottam egyet, majd megvártam amíg Chinen visszaér. Sajnos bármennyire is nem akarom használni azt a széket, kénytelen vagyok, mert anélkül, nem tudok közlekedni. Kuroda Sensei azt mondta, hogy délután el is kezdhetem a mozgásjavító edzést, hogy az izmaim ne gyengüljenek el, rosszabb esetben sorvadjanak el. Ezért is kérte azt, hogy pihenjek sokat, hogy délutánra legyen elég erőm és ne hagyjam abba rögtön az elején. Miután Chinen visszaért a segítségével beszálltam és indultunk is az udvarra. Jó volt végre a levegőn lenni azután a többnapos bezártság után. Ameddig Chinen rossz állapotban volt, egyáltalán nem mozdultam ki és még enni se voltam hajlandó, csak vártam mikor tér már végre magához. Szerencsére mostanra már felépült, így ugyanolyan mosolygós kis cukorfalat, mint volt. Kicsit rosszul éreztem magamat, amiért nem a lábaimon mentem ki az emberek közé, de senki sem bámult meg, vagy mutogatott rám, itt ez volt a normális állapot.

- Chinen, szerinted mi lesz velem, ha meghalok? Vajon az emberek akkor is emlékezni fognak rám?

- Yama Chan, ne mondogasd, ezt kérlek! Olyan rossz ezt hallani a szádból. Mindannyian hiszünk benned és tudjuk, van elég erőd ahhoz, hogy megnyerd a játékot.

- Az lehet, csak, hogy én egyre kevésbé látok rá esélyt erre! - elfordultam tőle, hogy ne lássa, meg mennyire le vagyok törve. Nem akartam, hogy miattam ő is szomorú legyen.

- Ha te nem hiszel benne, akkor nem ér semmit az egész! Gyerünk már Ryosuke!

- Most először hívtál a nevemen. Ez nagyon furcsa nekem. Jobban szeretném, ha továbbra is azt mondanád nekem, hogy Yama Chan!

- Azért hívtalak így, mert mérges vagyok rád! Ha nem kezdesz el küzdeni, akkor mindig így foglak hívni téged oké?

- Értettem főnök, ígérem, kevesebbet fogok nyafogni neked, de csak ha te megígéred, hogy felhívod Umika Chan - t!

- Ne csináld ezt Yama Chan, tudod, hogy mennyire félénk vagyok! Nézd, csak ott van Hikari Chan - mutatott a bejárati ajtó felé, ahol valóban ott volt Hikari, azonban nem egyedül. Sakurai  Sensei is ott volt vele.

- Hikari, Sensei! - integettem nekik mosolyogva.

- Yamada Kun, örülök, hogy jól érzed magad!

- Hát lehetnék jobban is, de a sokat javult a közérzetem. Talán az is lehet, hogy jobban is leszek. De az még nagyon messze van! - sóhajtottam és megvakartam a homlokomat. Talán egy pillanatra ellenőrizni akartam, hogy tényleg nincs e már meg a hajam. Már megszoktam ugyan, de attól még fura érzés.

- Nos, akkor kezdjünk neki a tanulásnak! - csapta össze a kezét Sakurai Sensei, mire nekem és Chinen - nek lefagyott a mosoly az arcunkról.

- Tanulás? Hiszen kora reggel van! Különben is Sensei, maga az iskolában tanít!

- Igen ott is, de felajánlottak egy plusz munkát itt a kórházban és nem akartam elutasítani. Szeretnél leérettségizni Yamada Kun igazam van?

- Ez meg milyen kérdés, persze, hogy le szeretnék!

- Akkor azért tenni is kell. Na, menjünk be és essünk neki a tanulásnak! - így is tettünk. Miután bementünk, Sakurai Sensei kiosztotta a könyveinket és neki is estünk a fárasztó tanulásnak. Bevallom nem volt olyan rossz, mint gondoltam volna, de attól még mással is elüthettem volna az időt. Például, hogy megdicsérhettem volna Hikari főztjét, amit reggelire kaptam tőle. Persze erre meg is volt lehetőségem a tanítás után. Jó volt végre újra normális diáknak lenni, még ha nem egészen úgy, ahogyan mások. A tanulás után kicsit kettesben maradhattam Hikari - val.

- Annyira finom volt a reggeli, hogy legszívesebben még két tállal is befaltam volna!

- Azt vettem észre, de nem szabad megerőltetned a gyomrodat, mert rosszul leszel. Várod már az edzést?

- Nagyon félek Hikari, hogy fájni fog és nem fogom kibírni!

- Ryosuke, hiszen ennél rosszabb dolgokon is túl vagy már és ezek sem törtek meg. Ne aggódj, mert hiszek benned és tudom, hogy menni fog!

- Köszönöm, hogy kitartasz mellettem, bár dögunalmas velem lenni.

- Igazából nem nagyon. Így legalább megtanulom milyen feleségként ellátni a férjemet! Hiszen egy nap az leszel nem? - erre a mondatra felcsillantak a szemeim.

- Ez természetes és majd a három gyerekünket együtt visszük az iskolába minden nap! Utána, én elmegyek dolgozni, te meg otthon megcsinálod nekünk az ebédet, aztán délután pedig együtt megyünk el megnézni Ryo fociedzését és Sora meg Saya játékát a zongora órájukon!

- Te már jó előre megterveztél mindent!

- És én majd mindennap el fogom mondani nektek, hogy mennyire nagyon szeretlek titeket! - Hikari elmosolyodott, majd indulnunk kellett le a második emeletre, ott volt ugyanis a fizikoterápiás terem. Sokan voltak bent, akik minden erejüket bevetve tették meg a lépéseket egymás után. Ám a sok ember között akadt egy, aki csak ült a székében és bámulta az embereket. Oda is mentem, pontosabban gurultam oda  a székkel hozzá.

- Maga miért nem csinálja a gyakorlatokat?

- Mégis miért tenném? Hiszen én örök életemre nyomorék maradok! Felesleges lenne belevágnom.

- Ugyan már, ne mondja ezt, mikor meg sem próbálta!

- Kölyök, a gerincem sérült meg! Az orvos 30% esélyt adott arra, hogy az életben még megmozdíthatom a lábamat, szóval inkább állj le!

- Akar fogadni? Ha maga nyer, akkor békén hagyom, ha pedig én, akkor legalább egyszer meg kell, majd látogatnia engem az osztályon ahol vagyok!

- Te tényleg idegesítő vagy! De szeretem a fogadásokat, szóval legyen! - kezet ráztunk, ő pedig ment is, hogy állítását megpróbálja igazolni.

- Ne haragudjon a férjem miatt! Kicsit magának való, de nagyon rendes ember! - jelent meg mellettem, egy Yuya - val egyidős fiatal nő, aki ezek szerint a férfi felesége.

- Ugyan már, ne kérjen bocsánatot. Szerintem csak fél, hogy csalódást fog okozni, ezért ilyen bizonytalan, de én tudom, hogy menni fog neki! - na és vajon kinek lett igaza? Persze, hogy nekem! Sikerült ugyanis felállnia a székből. Még ha vissza is esett, legalább egy kis ideig képes volt önerőből állni segítség nélkül.

- Kölyök, minden elismerésem. Értesz ahhoz, hogyan dobd fel az embert. Szerintem nyugodtan foglalkozhatnál ezzel is!
- Úgy érti legyek terapeuta?

- Igen úgy. Ha ég nem döntöttél, egyszer gyere be és beszélgessünk. Azt hiszem, tudnék neked munkát adni! - a nadrágjából előhúzott egy névjegykártyát és a kezembe nyomta.

- Köszönöm szépen, mindenképpen átgondolom!

- Én még néhány hétig a kórházban leszek, szóval holnap majd találkozunk! Addig adj bele mindent! - egy pillanatra elmosolyodott, majd a feleségével együtt távoztak. Azt hiszem szereztem egy új barátot, ez mindenképpen jó jel.

- Na, hogy van az én kis öcsikém? - jelent meg Yuya Mai Chan - nal együtt.

- Kifejezetten jól. Mai Chan, te leszel majd itt velem a torna közben?

- Igen Yamada Kun, és ha nem megy, csak nyugodtan szólj!

- Ez az első torna különleges lesz öcsi! Nézd csak mit hoztam neked! - a tasakból, amit hozott, előhúzott egy focilabdát.

- Focizni fogunk?

- Olyasmi. Illetve a torna abból fog állni, hogy én odateszem eléd a labdát, te pedig elrúgod. Én meg ezt közvetítem anyáéknak úgy, hogy felveszem kamerával. Na, mit szólsz hozzá?

- Tetszik az ötlet, de mi lesz, ha nem megy?

- Addig csinálod, ameddig nem sikerül. Ha legalább háromszor elrúgod, akkor veszek neked fagyit!

- Ez jó üzlet! - kicsit megnyaltam a szám szélét, majd Mai Chan segítségével felkeltem a kerekes székből és igyekeztem megállni a saját lábamon. Yuya elém tette a labdát, én pedig elrúgtam egyszer, majd pedig még egyszer. A harmadikra már egészen kezdtem belejönni, így végül öt sikeres rúgást tudhattam magaménak.

- Hölgyeim és uraim, Yamada Ryosuke - t láthatták, aki ismételten megmutatta, hogy milyen egy igazi sportoló! Ryosuke, akarsz mondani valamit az otthoniaknak?

- Ne aggódjatok értem, mert rendben leszek és megígérem, hogy továbbra is mindent beleadok majd! - mosolyogtam egyet a kamerába, majd Yuya kikapcsolta. Valahogy sokkal jobban éreztem magamat ettől az edzéstől. A tudat, hogy képes vagyok elrúgni a labdát, boldoggá tett. Ezek után visszamentünk a szobámba, ahol Hikari és Chinen vártak minket.

- Na, hogy ment? - állt fel Hikari és segített visszafeküdni az ágyba.

- Látnod kellett volna, hogyan rúgom el a labdát. Annyira boldog vagyok! - a vigyort le sem lehetett vakarni rólam és ez tovább fokozódott, mikor megjelent Kuroda Sensei is.

- Yamada Kun, hallottam milyen jól sikerült, az első gyakorlatod, csak így tovább. Egy jó hírrel jöttem: A daganat nem terjedt át máshová, szóval meg marad a látásod és a hallásodnak sem lesz semmi baja!

- Ez azt jelenti, ha meggyógyulok, akkor nem lesz semmi maradandó károsodásom?

- Igen Yamada Kun. Az eredményeid most nagyon jók, de ez még csak a kezdet. Kemény napok elé fogsz nézni, ezért minden erődre szükséged lesz.

- Ne aggódjon doktor úr, én minden erőmmel küzdeni fogok, mert én nyerem meg ezt a meccset!